Anabantidae.
Labirintkopoltyús halak
- E halcsalád jellemzõ
tulajdonsága, hogy a kopoltyúkon keresztül
történõ légzéssel oxigénszükségletüknek
csak szerény hányadát képesek
kielégíteni. Hazájukban ugyanis e halfajok
mocsaras, lápos, nagyon erõsen felmelegedõ
vizek lakóik, ezért idõnként a
vizek oldott oxigén tartalma minimális. A hiányzó
oxigénmennyiséget a kopoltyúüreg
felsõ részén található,
ún. labirint szerv révén a víz
felszíne fölött levõ atmoszferikus
levegõbõl veszik fel. A labirint szerv alakulása
olyan, hogy az egyes kopoltyúíveket és
a kopoltyúüreg csontos vázát hajszálerekben
gazdag nyálkahártya borítja, és
a hajszálerek által szállított
vér nagy felületen érintkezhet, a levegõvel,
így a gázcsere lebonyolódhat. Amennyiben
a fajokat meggátoljuk abban, hogy a felszínére
feljõve friss levegõt szívjanak, rövid
idõ alatt megfulladnak.
- Több faj hasúszója tapogató fonállá
alakult, így még a zavaros vízben, rossz
látási viszonyok között is képesek
tájékozódni, részben pedig képesek
táplálékot is felvenni.
- Az e családba tartozó, akváriumokban
tartott fajok ún. habfészkeket építenek,
amelybe az ikrát rakják. A habfészek
építésének fõ célja
az, hogy az ikra és bennük az embriók fejlõdéshez
biztosítja az oxigéndús környezetet,
még akkor is, ha a víz oxigéntartalma
erre egyébként nem lenne elegendõ. A
labirint kopoltyús halak tehát messzemenõen
alkalmazkodtak ahhoz a környezethez, amelyben természetes
viszonyok között élni és szaporodni
kénytelenek.
- A labirint kopoltyús halak közé tartozó
fajok többsége viszonylag igénytelen, amellett
színgazdag. E két szerencsés tulajdonságuk
szerezte és tartja jelenleg is közkedveltségüket.
Legrégibb trópusi díszhalunk, a paradicsomhal
is e halcsalád tagja. Franciaországba 1869-ben
került az elsõ, és azóta Európában
az akváriumok állandó lakói.
- A víz keménységével szemben
nincsenek különösebb igényeik, ideális
számukra, a közepesen kemény víz
(6-12 nko). A víz konyhasó tartalmával
szemben azonban érzékenyek. Ezért vizüket
általában ne sózzuk. A víz kémhatása
neutrális körüli legyen.
Az oxigénben,
szegény medencékben is jól érzik
magukat, amiatt esetenként nagyon kis ûrtartalmú
üvegekben is tarthatók, pl.(Betta hímek).
A víz tisztaságát tekintve nem túl
igényesek, de mint díszhalaink általában
sokkal jobban szeretik a tiszta vizet, nem beszélve
arról, hogy csodálatos színeik is csak
érvényesülnek igazán.
- Melegigényes fajok. Nagyon kell ügyelnünk
arra, hogy medencénket mindig takarjuk le üveglappal,
egyrészt azért, nehogy kiugráljanak,
másrészt fûtött medencék fölött
a levegõ hõmérséklete sokkal alacsonyabb
lehet, mint a vízé, ez pedig halaink, megfázását
okozhatja.
- A labirinthalak mindenevõk, ez azonban nem jelenti
azt, hogy kizárólag száraz vízibolhán
korlátlanul elélnek. Idõnként
adhatunk nekik azt is, de megkívánják,
hogy eleségük nagyobb része élõ
eleség legyen. Szívesen fogyasztanak csirke,
vagy marha májat is. A legtöbb faj növényi
eredetû eleséget nem igényel.
- Általában más halfajokkal szemben békés
természetûek, azonban a fajon belül a hímek
rendszerint üldözik egymást. Ebben a tekintetben
a sziámi harcoshalak az egyik legszélsõségesebb
esetet képviselik, olyannyira, hogy õshazájukban
(Thaiföld, azelõtt Sziám) a kakasviadalokhoz
hasonlóan Betta hímekkel szabályos viadalokat
tartanak. Dr. Smith, aki 12 évig élt Sziámban,
leírja, hogy egy valamirevaló, harciasságra
kitenyésztett Betta hím képes egyfolytában
teljes, 6 órát verekedni, de kivételes
egyedek harci kedve 24 órán át tart.
Egy Betta viadal átlagos ideje 3 óra.
Érdekes jelenség,
hogy a szabad vizekbõl befogott "vad" egyedek
harci kedve csupán néhány, maximum 15-20
percig tart. A kiváló törzsekbõl
származó, harciasságra, agresszivitásra
szelektált hímekkel szemben befogott példányok
eleve vesztesként indulnak. A viadal addig tart, amíg
a gyengébbik hím, abba nem hagyja a támadást.
Szemtanuk állítása
szerint nem volt olyan viadal, melyben a gyengébb fél
veszélyesen megsérült volna. Rendszerint,
csak az úszók szakadnak le, valamint néhány
pikkely. Ezek a harci sebek azonban hamar begyógyulnak.
A nálunk található Betták harci
kedve ugyan nem éri el az elõbb leírtakat,
de még akkor sem tanácsos két kifejlett
hímet egy medencében tartani, mert az állandó
verekedések tönkreteszik szép úszóikat.
- A labirintkopoltyús halak családjában
a hímek általában valamivel nagyobbak,
színeik sokkal intenzívebbek. A hímek
hasúszója kihegyesedõ, míg a nõstényeké
lekerekített. Az ivari dimorfizmus (ivari kétalakúság)
az egész családban kifejezett, így kifejlett
korban az ivari hovatartozás megállapítása
nem okoz nehézséget.
- Mindegyik faj ivadékgondozó. Az ívatáshoz
a halak méretétõl függõen
15-20 cm-re csökkentsük a medencében a vízoszlop
magasságát. A víz hõmérsékletét
27-30 fokra állítsuk be. A hímek feladata
az ikrázás elõtt a habfészek megépítése,
amelyhez egyes fajok különbözõ finom
szálú növényi részeket is
felhasználhatnak, mások azonban szilárdító
anyagokat nem építenek be a habfészekbe.
A hímek a szájukban képzõdõ
váladék segítségével viszonylag
tartós buborék buborékcsomókat
fújnak a víz felszínére. A habfészek
mérete, tömege, magassága, valamint az
egyes buborékok átmérõje még
egyazon fajon belül is változó lehet, mert
vannak kiváló fészeképítõ
hímek és vannak, és vannak, amelyek egyáltalán
nem mûvészei a "habfészeképítõ
szakmának", olyannyira, hogy az sokszor már
ikrarakás közben szétfoszlik, szint teljesen
megsemmisül. Ilyenkor az ikra a víz felszínén
szertefoszlik. Az ilyen fészekaljból rendszerint
kevesebb életképes ivadék kel ki.
- Az ikrarakást megelõzõ, lázas
habfészek-építési munka alatt
a hím a hozzápárosítandó
nõstényt kíméletlenül elzavarja
a habfészek környékérõl,
mindaddig, amíg a számára megfelelõ
helyen el nem készíti a fészket. Ezután
kezdi csodálatos színekben pompázva csalogatni
a nõstényt. Közvetlenül az ikrázás
elõtt a nõstények fajukra jellemzõ
színt öltenek. Mindegyik faj hímjének
színe az ívást megelõzõ
izgalmi állapotban intenzívebbé válik,
amit "nászruhának" is szoktuk nevezni.
- Az ikrarakást mindig látszatpárzások
vezetik be, aminek során a hím átkulcsolja,
egész testével körülöleli a nõstényt,
majd ágymásba fonódva lassan néhányszor
körbefordulnak. Az elsõ látszatpárzások
után (amelyek mind kisebb idõközökben
követik egymást), sor kerül az igazi párzásokra
is, ezt azonnal észrevehetjük arról, hogy
a nõstény petevezetõjébõl
egy-egy párzás alkalmával a fajtól
függõen 10-100 ikra tûnik elõ. Az
ikrát részben a hím szorítja és
préseli ki a nõsténybõl. A préselési
folyamat szabad szemmel is jól megfigyelhetõ.
A legtöbb faj ikrája azonnal a víz felszínére
emelkedik, ahonnan a hím szájába véve
azokat összegyûjti és beköpi a habfészekbe.
Ezt rendszerint minden párzás után megismétli.
Az ikra megtermékenyítése akkor történik,
amikor az elhagyja a nõstény petevezetõjét
és rákerül a hím kanál formájúra
összehúzott farok alatti úszójára.
- Amint a nõstény ikrakészlete kimerült,
a hím kíméletlenül elüldözi
a habfészek közelébõl, és
hozzálát a habfészek környékén
maradt ikra összegyûjtésével, a habfészek
kijavításához, erõsítéséhez.
A hím a habfészek állandó építgetését,
rendezését éjjel is folytatja, sõt
gyakran megesik, hogy reggelre teljesen át is helyezi
azt az ikrákkal együtt a medence más részébe.
Ha kis medencében ívtak, utána a nõstényt
haladéktalanul fogjuk ki, mert a hím zaklatása
elõl nem tud menekülni. Nagy medencében,
ahol van lehetõsége megbújni, ott a nõstény
is bennmaradhat mindaddig, amíg az ivadék a
szikzacskó felszívódása után
ki nem rajzik a fészekbõl. Ekkor azonban halásszuk
ki a hímet is.
- Tekintettel arra, hogy a labirint kopoltyús halak
viszonylag sok ikrát raknak - még a kistestûek
is -, fontos, hogy az ívatómedence ne legyen
nagyon kisméretû, már csak azért
sem, nehogy a nõstény képtelen legyen
menekülni az õt üldözõ, hím
elöl. A kikelõ nagyszámú ivadék
pedig helyet igényel. Ezért minimálisan
25 literes medencében ívassuk a Bettákat,
a Macropodusoka és a Colisa fajok közül néhányat.
A különbözõ Trichogaster fajokat kimondottan
csak nagy medencékben ívassuk (80-100 literes),
mert részben nagy méreteiknél fogva helyigényesek,
másrészt nagyon nagyszámú ivadékra
számíthatunk (esetleg 2-300 db). Ikrát
rakni hajlandóak kisebb medencékben is. A kikelõ
lárváknak még nincs labirintszervük,
az csak 2-3 hetes korukban kezd kifejlõdni. Egyedfejlõdésük
elsõ két hetében csak kopoltyúval
lélegeznek. Emiatt igen finom porlasztású
szellõztetésrõl kell gondoskodnunk, de
emellett fontos a filtrálás is. Erre a célra
bármely nagyobb teljesítményû belsõ
filtráló alkalmas.
- Nagyon kis medencében (5-6 l) rövid áramszünet
vagy egyéb technikai zavar miatt hírtelen oxigénhiányból
eredõ kockázat nagyon nagy. A halakkal túlzsúfolt
akváriumban a víz biológiai egyensúlyát
is nagyon nehéz fenntartani. Kis víztérben
a "biológiai egyensúly" felbomlása
pár óra alatt megtörténhet és
ez olyan súlyos is lehet, hogy növendék
halaink jelentõs része nem éli túl.
- Az ivadék nagyon kényes a labirintszerv kialakulása
idején. Étvágya
ebben az idõben valamelyest csökken. Nagyon lényeges,
hogy ebben az idõszakban igyekezzünk kiváló
minõségû élõ eleséggel
megakadályozni a kondícióromlást.
Különösen fontos, hogy az átmeneti légzés
idõszakában is finom porlasztású
szellõztetés mûködjön. Ügyelni
kell arra is, hogy a medencét tökéletesen
takarja üveglap. Ha a kishalak a víz felszínére
feljõve levegõt szippantanak, és a levegõ
néhány fokkal hidegebb, mint a víz (elég
2-3 fok különbség), akkor tömegesen
meghûlnek, olykor egy-egy teljes család is megfázik,
amit arról ismerhetünk fel, hogy napról
napra nõ a süllyedõ kis halak száma.
Egy erõsebb megfázás teljesen tönkreteheti
az egész családot. A "hasonúszó"
egyedek döntõ többsége késõbb
sem gyógyul meg. Amennyiben elektromos fûtõtesttel
fûtjük medencéjüket, azt mindig függõlegesen
állítsuk be, a porlasztó pedig a fûtõtest
aljából hajtsa vizet, úgy hogy a fiatal
halak semmiképp se feküdhessenek rá. Ezzel
csökkenthetjük a megfázott egyedek számát,
esetleg megelõzhetjük a megfázást.
Ha az ivadék labirintszerve kialakult, komoly veszély
nem fenyegeti további fejlõdését.
- A labirintkopoltyús halak ikrájából
kikelõ lárvák viszonylag kicsik, így
az elsõ idõszakban az elúszás
után infusoriával, Cyclops naupliusszal, rotatóriával
(kerekesféreg) tápláljuk õket.
Szükségmegoldásként szóbajöhet
tojássárgája is. (Kemény tojás
sárgáját kevés vízben szétnyomjuk,
és a vízben szabadon lebegve maradó frakciót
cseppenként adagoljuk a vízbe). A tojássárgáját
viszont csak 5-6 napig fogyasztják. Ha ezután
nem tudunk megfelelõ minõségû és
nagyságú élõ eleséget adni,
jelentõs elhullásra számíthatunk.
A 2-3. naptól kezdve már adható a sóféreg
naupliusa is.
- A labirintkopoltyús halfajok ivadékcsoportjában
igen gyakori jelenség, hogy az állomány
10-15%-a rendkívül gyorsan nõ. Annyira,
hogy a növekedésben visszamaradt társaikat
elfogyasztják. Ez a kellemetlen tulajdonság
különösen a Trichogaster fajokra jellemzõ
és legkevésbé a Colisa fajok sajátossága.
Ez ellen csak úgy védekezhetünk, hogy a
kiugróan jól és gyorsan fejlõdõ
egyedeket rendszeresen áthalásszuk más
medencébe. Ha ezt nem tesszük meg, akkor ezek
megtizedelik édestestvéreiket. Rosszul táplált,
zsúfoltan elhelyezett ivadékcsoportokban a "szétnövés"
nagyobb mértékû szokott lenni, mint ha
az optimálisat megközelítõ környezetben
neveljük õket. Tehát egyenletes, bõséges
táplálás mellett nagyrészt elkerülhetõ
az ivadék egyenetlen fejlõdése.
|